Karácsonyi ajándék volt a kicsike, tehát végéhez közeledik az első éve. Épp ideje a számvetésnek ilyentájt!

Ha valaki túraGPS vásárlására adja a fejét, manapság két választása van: Garmin, vagy Magellan. Tudom, hogy most sokan felhördülnek kezükben PDA-val, de hosszú távon azt hiszem nekem fognak igazat adni. Később tervezek egy ilyen "kesseljünk PDA-val" bejegyzést, én is úgy kezdtem.
Az első benyomások a kicsomagolással kezdődnek ugyebár. A doboz nincs túlcsicsázva, maga az eszköz pedig eléggé kézreáll.Szép gumirozás körben - ez jól jön esőben -, a színe pedig (kívülről ettől 210-es) olyan "kopottsárga". A gombjai viszont fertelmesek elsőre, leginkább a nyolcvanas évek kvarcjátékaira emlékeztet... Így utólag semmi gond nincs velük, magam is meglepődtem.

Bekapcsolás után a mai halandó rögtön sokkot kap: a sok színes csilivili kijelző
után ez bizony monokróm.Hatvan rugóért valami, aminek nincsenek színei? Nos nem akkora gond ez, sőt. Aki a színes kijelzőért venne komolyabbat, szerintem felejtse el: többet fogyasztanak és jellemzően saját akkusak valamiért ezek a modellek már...

Ha már itt tartunk, akkor a gyári specifikáció szerint hol 17 órát, hol meg 18 órát látok megadva.Persze vegyes használatban, néha kijelző világítással.Nem tudom, ki hogy van vele, de ez nekem nagyon szimpatikus volt. A valóság ennél kicsit kevésbé rózsaszín, nekem kb. 13 órát bír ki. Igaz nem szárazelemmel, hanem 2700mAh-s Ansmann akksikkal. Node álljunk is meg egy szóra! Ha eleve ennyit bír az ugye máris nem semmi. Node ha a sarki trafikban is hozzáférhető ceruzaelemmel is vígan muzsikál, akkor meg nem nagyon kell aggódni avégett, hogy cserben hagy. Engem nem is hagyott még.

Szóba került a háttérvilágítás. Az kérem naranncssárga (amber), és két fokozatban állítható. Az alapfokozat mindenkinek elég, de aki meg akarja vakítani magát, az bátran tegye a másodikra. :) Amúgyilag külön gomb van a kapcsolására az eszköz oldalán. Természetesen időzíthető is, utolsó gombnyomástól ketyeg az óra. Már nem tudom, meddig is, de így emlékezetből vagy fél percig biztos.

A fentiek már elégségesek lettek volna számomra a tavaly év végi kínálatból való kiválasztásra. De van még egy-két dolog.

Először is: nekem olyan laptopom van (és ez az egy gépem van), amin nincs soros port.Úgyhogy elég vastagon szűrődött a mezőny. Most ugye lehet csapkodni az asztalt, hogy vannak ilyen csuda soros-USB átalakítók pár ezerért... Csakhogy ezekből minden 10. nyerő, ilyen vagy olyan okokból kb. lutri, melyik működik pont ezzel az eszközzel, ha egyáltalán akármelyik. Ahogy néztem egy éve a kínálatot, majd egy százas körül voltak azok a GPS-ek, amik alapból USB-sek. No ez az. Van hozzá király célkábel, meg még annál is érdekesebb csatolófelület. Íme:

  

Aztán van itt más kérdés is. Ez egy térképes GPS. A legtöbb ilyen eszköz tavaly év végi állás szerint alig pár mega tárhellyel akarja az ember szemét kiszúrni. De ez nem elég: a drágalátos gyártók adják a legtöbb GPS-hez a megfelelő célszoftvert. A gyanútlan felhasználó meg örömködik, hogy tök jó, van egy térképes GPS-em, soha többé eltévedés, ez az izé majd "rárak engem a térképre". Persze. Ha megvetted a szoftvert, benne a térképi állománnyal. Na nekem ez nagyon nem tetszett. Még mielőtt terepi vevő vásárlásába kezdtem volna, ennek utána jártam. A helyzet az, hogy igazi terepi "turista térkép" az országról nincs. Nincs. Csak néhány régióról, pl. a Pilisről valami tízegynéhány ezer forintokért. :) Nekem se tetszett ez. Oldalt a menüben van egy link egy ruszki oldalra (MSH-tools), ahol angolul vannak howto-k erre az esetre. Jellemzően Garmin térképeket lehet átportolni nagy nehezen Magellanra. Érdemes elmerülni benne, ha az ember érdeklődik az ilyenek iránt, talán leírást is csinálok egyszer belőle magyarul.

Ez ugye elég sovány lenne így... Szerencsére csakhamar eljött a messiás a turistautak.hu jóvoltából. Gondolom másnak is bejöhetett ez az Explorist sorozat és a fórumokban kikövetelték a fiúktól, hogy legyenek Magellan verziók is a térképeikből.
A srácok előtt le a kalappal, egészen kiváló, valódi bejáráson alapuló ingyenes térképeket lehet letölteni tőlük. Azt hiszem, ezeket mindenkinek ki kell próbálni! A városok sokszor utcaszintűek, a turistautak, kerékpárutak nagyon részletesen benne vannak és még szintvonalakat is ábrázol... Jelenleg 18M a mérete az adatbázisnak, amit egyben, részletes térképként kell az eszközre tölteni.

Apropó. Ebben 22mega szabadon írható tár van. Ezen osztozik a POI, a részletes térkép, a tracklog és route adatbázisok értelmes rendbe szedett könyvtára. Csak mondanám, hogy Windowsos meghajtóként látja a gép a GPS-t, egy mozdulattal át lehet dobni rá a térképeket és lehet mahinálni a tracklogokkal is.

Akkor jön a feketeleves. Olyan nincs, hogy valami tökéletes.Ez se az. A legutálatosabb problémám vele az volt, hogy lehet felrakni egy bicajra pl. anélkül, hogy újabb vaskos tízezreket kidobnék az ablakon és a cucc se ugorjon le. Nincs felfogatási pontja és eléggé gömbölyű, nehéz házilag megoldani.
Aztán nagynéha, ha elveszti a jelet, költ valami pozíciót, ami szerinte helytálló. Pl. Balatonnál bementünk egy fenyvesbe és persze ez betette neki a kertkaput. Ez még normális is, de amit a tracklogba rögzített az több, mint érdekes volt. A negyven kilóméteres kis túránkba beletoldott 4-5 pontot Szlovákiában kb., így plusz párszáz kilóméterrel gyarapodott az utunk. :) Ezek persze utólag orvosolhatóak, és összesen 2x fordult ilyen elő az egy év alatt, szerintem együtt lehet élni vele.
A harmadik, de ez már tényleg a szőrszál hasogatása, hogy a saját órája az kb. butább, mint egy 20 éves kínai "kárcórá". Képtelen szabadonfutásban mérni az időt, a mérnökök nagyon a műholdakra támasztják ezt a részét. Terepen ugye ez nem baj, de azért érdekes.
Még utoljára annyit, hogy állítólag létezik hozzá magyar menü, de ezt csak a forgalmazó mondta anno. Én inkább egy friss firmware-t kértem rá, de angolul. Azt hiszem jobb így, tekintve a műszaki fordítások jelen színvonalát. (gyk.: Yamada DVD játékos)

Ha valaki kedvet kapott az én 210-esemhez, vagy még komolyabbat szeretne, akkor itt egy kis vizuális támogatás:

Azt hiszem egy ilyen kiváló közhely jó is lesz ide. A blogolás, mint olyan nekem elég furcsa. Azt hiszem nem is vagyok pont ennek a kiváló webkettes találmánynak a fő célcsoportja. De minden "modern" dolgot ki kell próbálni! Ez persze kevés lenne apropónak...
A hazai web bizonyos műszaki témákban eszelősen visszamaradott - aki csak magyarul keresi a boldogulást, biztosan elveszett.
Azt nem gondolom, hogy majd én itt jól megtanítok mindekinek mindent a fejlécben jelzett témában. De annyi szent: ha más nem is, én biztos visszatérek ide, ha valamit elfelejtek.Márpedig az nagyon gyakori.
Ehelyütt megosztom a világgal tehát felfedezéseim a geocaching, a GPS-szel való túrázás és az ehhez bármilyen formában kapcsolható kütyük, izék és más furcsaságok ügyében.